Szombat esti láz - A győztesek Rezes Judit és Lehoczky György

Véget ért a Szombat Esti Láz ötödik évada, ahol elsőként avattak női győztest, Rezes Judit személyében.
Az RTL Klub Nagy Félrelépésének fináléján különleges adással készültek a műsorkészítők, a legnagyobb változás az volt, hogy a show élőben zajlott, az abszolút nyertes párról pedig nem a zsűri döntött, hanem a nézői szavazatok.
A versenyzők mind profi táncos párjukkal, mind pedig szerelmükkel színpadra léptek és úgy tűnik az utolsó tánc mindenkit szentimentálissá változtatott. Azaz majdnem mindenkit, hiszen Jáksó hozta a formáját ezúttal is és olyan hasonlatokkal örvendeztette meg a résztvevőket, mint: "A tánc olyan, mint a fing, ha nagyon erőltetik kaka lesz belőle." A versenyszámok után a nézők kaptak egy kis ízelítőt a Mamma Mia című musicalből is, melyet a Madách Színház társulata adott elő, ezt követően pedig sor került az eredményhirdetésre. A dobogó harmadik fokán Szinetár Dóra és Angyal András végzett, a második pedig Szabó Győző és Karcagi Dalma lett.
A nyertes pár, Rezes Judit és Lehoczky Gyuri győzelme már produkciójuk után gyanítható volt, hiszen előadásukat tapsvihar fogadta és még a versenytársak szemébe is könnyeket csaltak.

Szombat esti láz - Miért nem szeretik Szinetárékat?

A Szombat esti láz online szimpátiaszavazásának jelenlegi állása szerint, ők állnak az utolsó helyen.
Egyre nagyobb a feszültség és az izgalom az RTL Klub stúdiójában, ugyanis már csak egy nap, és kiderül, ki koptatta a legügyesebben idén a parkettet a Szombat esti lázban. A nézők az e heti döntőben szavazhatnak először kedvenceikre, így azonban az is lehet, hogy akik eddig a zsűri pontjai alapján előkelő helyen végeztek az adások alatt, most mégis sereghajtóként táncolhatnak csak át a célszalagon.
Bár szavazni nem lehetett, és kiesői sem voltak az idei szériának, a nézők szimpátiaszavazataikat azonban minden héten leadhatták a csatorna hivatalos SZEL-aloldalán. Az utolsó héten például arra lehetett voksolni, hogy melyik család szerepelt a legjobban a táncos show-ban. A csütörtök délutáni eredmény igen meglepő, ugyanis bár Makranczi Zalán és Szinetár Dóra a zsűritől hétről hétre magas pontszámokat kap, a nézők a friss szerelmeseket találták a legkevésbé szimpatikusnak. Meglepő az utolsó helyezésük azért is, mert a két színész a táncos műsorban mutatkozott először hivatalosan együtt, romantikus érzelmeikkel, megható táncukkal pedig azóta is a címlapok állandó szereplői. Az eredményről szerettük volna megkérdezni a párost is, de ők nem kívántak nyilatkozni. Könnyen lehet, az utolsó helynek az az oka, hogy a nézők még mindig szívesebben látnák Bereczki Zoltán oldalán Szinetár Dórát.
A szimpátiaversenyt egyébként Szabó Győző és Rezes Judit vezeti, teljesítményük a nézők 35,9 százalékának tetszett. Őket alig lemaradva Eszményi Viki és Heilig Gábor követi, akik a zsűri pontjai alapján ritkán szerepeltek ilyen előkelő helyen: ők 35,5 százalékkal a másodikak. Máté Kriszta és Bárdos András a szavazók 26,6 százalékának szimpatikus, Dórira és Zalánra pedig mindössze a szavazatok két százaléka érkezett.

Szombat esti láz - Táncoljunk, ahogy a csövön kifér!

Andi sosem tanult sem rúd-, sem kötéltáncolni, korábban azonban már megküzdött a rúddal, a Szombat esti láz legutóbbi adásában pedig a kötéllel is. A táncosnőt az sem zavarja, hogy a mutatványokért bizony ő is nagy árat fizet: a rúdtáncos produkcióban például kék-zöld foltokkal a combján lépett parkettre, amit a sminkesek tüntettek el róla. Úgy vettem észre, idén minden páros igyekszik minél nagyobb kunsztokkal előrukkolni, így mi sem maradhatunk ki. Bevállalós vagyok, nincs veszélyérzetem, képes vagyok bárhonnan leugrani vagy felhúzatni magam egy kötélen – kezdte a csinos táncosnő, aki a korábbi táncpartnereinél, Katus Attilánál és Szilveszter gazdánál is mindig feszegette a határokat. Attila mindig partner volt a mutatványok kivitelezésében, Szilveszternek viszont gyakran gátat szabtak a képességei, és hát a mostani párja, Bárdos András sem mindig örül Andi hajmeresztő ötleteinek. Főleg azóta, hogy a szombati előadásra készülve el is ejtette Andreát. Andris elővigyázatosabb, sokszor jobban szorít és fog is, mint kellene. Eddig kevésszer estem el vele vagy miatta, ennek viszont az is az ára, hogy ritkán jutunk el odáig, hogy kevesebbet koncentráljon, és lendületesebb legyen a produkciónk – mondta Andrea, aki éppen ezért maga lepődött meg a legjobban, amikor Bárdos András a szombati show utáni első próbán azzal állt elé: kerül, amibe kerül, adjanak bele mindent a döntőre. Andris azt mondta: táncoljunk, ahogy a csövön kifér! – lelkendezett Andi, aki azt azért elismeri, neki is a fogai voltak az elsők, amit ellenőrzött, amikor a tévés kezéből véletlenül kicsúszott, és arccal a padlón találta magát.

Szombat esti láz - Le kellett ragasztani Szinetár Dóra mellét

Kínos baki is lehetett volna Szinetár Dóra szombat esti alulöltözöttségének következménye, ám a színésznő profin kezelte a helyzetet. A ruháját a melléhez fogó ragasztószalag ugyanis elengedett, így majdnem villantás lett a heves tánc vége. Egy szolid, fekete szoknyában, hozzá illő decens blúzzal lépett a Szombat esti láz színpadára tegnap este Szinetár Dóra. Aztán, ahogy forrósodott a hangulat, Angyal Andris egyetlen mozdulattal szabadította meg táncpartnerét a szigorú öltözettől. Ám a tánc hevében hirtelen olyan kevés lett a ruha a csinos színésznőn, hogy az is félő volt, hogy a mélyen dekoltált, kék flitteres felső végül többet mutat majd meg Dóra domborodó nőiességéből, mint azt bárki is tervezte volna. A háromszög alakú felső félrecsúszott, s a bőrhöz tapasztó ragasztószalag is elengedett rajta. A kétgyermekes édesanya azonban nem esett pánikba, profiként kezelte a helyzetet: egy pillanatban észrevétlenül a helyére rántotta a felsőt. Dóra aztán a reklámszünetben, amikor a nézők nem láthatták, új ragasztószalagokat kapott keblére és a rakoncátlan ruhadarabokra. A malőrről szerettük volna utólag kifaggatni a színésznőt, de a hétvégén nem tudtuk elérni.

Szombat esti láz - Szabó-Karcagi páros megint nyert

A táncos műsor utolsó előtti adásában ismét Szabó Győzőék voltak a nyerők a zsűri szerint. Holtversenyben Rezes Juditékkal.

A Szombat Esti Láz utolsó olyan adását láthattuk, ahol még a zsűri pontjai döntötték el, melyik páros táncolt a legprofibban. A legkülönlegesebb és leglátványosabb produkciót kétségkívül Szabó Győzőék mutatták be, akik még műanyag bilit és egy dobos csapatot is bevetettek felkészülésükhöz a próbán.
Az est végén megint holtversenybe került Szabó Győző és Rezes Judit, akik Keleti Andreától kaptak bónusz pontot, végül Esztergályos Cecília pluszpontjaival ismét Szabó Győző és Karcagi Dalma lett a műsor egyik nyertes párosa.

Szombat esti láz - Bárdos András elejtette táncpartnerét

Baleset történt a Szombat Esti Láz egyik próbáján. A híradós földre ejtette partnerét, aki szerencsére legalább nem sérült meg súlyosan. A Szombat Esti Lázra készülve, egy látványos mozdulat gyakorlásánál történt meg a baj, Bárdos Andrásnak nem sikerült megtartania táncpartnerét, Molnár Andreát - írja a Blikk.

"Egy olyan emelést próbáltunk, amit eddig még sosem, ezért is volt nehéz a feladat. Az ember néha megcsúszik gyakorlás közben, de ez most más volt. Nagyon hosszúnak tűnt az a néhány másodperc, amíg kiderült, hogy nincs nagy baj. Megcsúszott a lábam, és elejtettem, szegény pedig nagyot esett. Nagyon megijedtem. Andi az arcát fájlalta, miután levegőhöz és szóhoz jutott, ezért megszakítottuk a próbát. Szerencsére nagyobb baj nem történt" – vallotta be a szigorú apa hírében álló András, aki először megrémült, hogy komolyabb baj történt.
"Ez sajnos benne van a pakliban. Én is megijedtem, mert nem tudtam a tenyeremmel megtámasztani magam a földön, így az államra estem, de szerencsére nem törtek ki a fogaim, erről győződtem meg először, miután feleszméltem, mi is történt. Valóban nagyot koppantam, de ha az ember kísérletezik, és valami igazán különlegeset szeretne bemutatni a táncparketten, akkor azért küzdeni kell. András hatalmas fejlődésen ment át, amit én magam sem gondoltam volna az első diszkós produkciónk után. Ledobott hat kilót, megerősödött, azért vállaltuk ezeket a nehéz, de látványos emeléseket, mert ő már nem kezdő táncos. Mérhetetlenül büszke vagyok rá, ezért azt is elnézem, ha egy- két kék-zöld folttal több van rajtam a kelleténél, hiszen keményen küzd adásról adásra" – mondta el az esésről és párjáról a versenytáncos.

Szombat esti láz - A versenyzőket sorra érik a balesetek

Nemcsak a sztárokat, profi párjaikat is sorra érik a balesetek a Szombat Esti Láz próbáin. Ennyi sérült még sosem táncolt a Szombat Esti Láz parkettjén.  „A múlt héten jártunk együtt a kórházban, Vikinek leszívták a térdéből a vizet, lehet, hogy a műsor után meg is kell majd műteni, mert részleges szalagszakadása van. Nekem pedig becsípődött a hátam, amit injekcióznak, hogy táncolni tudjak” – mondta Cseh-Szakál Tibor, profi táncos. Máté Krisztina térdszalagja, már a műsor elején elszakadt, még mindig csak nehezen tud lejönni a stúdió lépcsőjén. „Elég egy rossz mozdulat, és nem úszom meg a műtétet” – mondta Máté Krisztina, akinek férje, Bárdos András, hogy megelőzze a balesetet, könyökvédőt visel. „Ez mindig rajtam van, azért hordom a védőt, mert támasztja a könyökömet” – mondta a Hír 24 híradósa.

Szombat esti láz - A Szombat esti láz celebjeit Gúzsba köti a szerződés

A személyi és szólásszabadságot is korlátozhatják a szerződések, melyeket a Szombat esti láz sztárjaival kötött az RTL Klub. Persze, van az a pénz, amiért ezt is vállalják, ez 2,5 millió forint.
Nemcsak a parkett kemény a Szombat esti lázban, hanem a szerződési feltételek is, amelyeket minden táncoslábú sztárnak el kellett fogadnia ahhoz, hogy szerepelhessen a műsorban. Az osztrák RTL Let's Dance című, Szombat esti lázhoz hasonló műsoráról a Bild című napilap közölt írást, amelyben felsorolják, mit szabad és mit nem a táncos show-ban szereplő celebeknek.
A sógoréknál tilos bármiféle reklámot viselniük a ruháikon. Az egyik ottani versenyző, a 49 éves Carmen Geiss már figyelmeztetést is kapott, mert egyszer Roberto Geissini-modellt hordott, ami a férje ruhamárkája. Szerződésbe foglalták azt is, hogy tilos kemény vagy könnyű drogokat fogyasztani, illetve azzal kereskedni.
Szabad viszont, sőt kötelező megjelenni a próbákon. Az RTL minimum ötven táncóra teljesítését követeli meg az osztrák versenyzőktől a show indulásáig. Aki nem elég fitt a kezdésre, azt egyszerűen kirakják a show-ból. Sőt aki megszegi a szerződés bármely pontját, ötezer és ötvenezer euró (1,5-15 millió forint) közötti büntetést kell fizetnie.
A Bors kiderítette, itthon is hasonló szabályok kötik Heilig Gábort, Eszményi Viktóriát, Szabó Győzőt, Rezes Juditot, Szinetár Dórát, Makranczi Zalánt, Bárdos Andrást és Máté Krisztát. Bár itthon sok szereplő a show márciusi indulása előtt csak kevéssel tudta meg, hogy szerepelni fog, így az ötvenórás előírást aligha tudta teljesíteni. A sztároknak az adások közötti munkaórákat is előírja a szerződés. Lazsálni tehát a nyolc hét alatt akkor sem lehet, ha idén nincs kieső.
A szereplőkkel negyvenoldalas szerződést írtak alá. Előtte mindegyikük hazavihette, és ügyvédnek is megmutathatta. Ez a dokumentum tartalmazza többek között, hogy nemcsak a próbákon, hanem egyéb, a műsorral kapcsolatos rendezvényeken is kötelező a megjelenés. Ez a verseny után is érvényes, mint ahogy az is, hogy a celebek a verseny után egy évig, az RTL engedélye nélkül, más csatornán nem vállalhatnak hasonló műsorban szereplést – mesélte lapunknak egy bennfentes, aki azt is elárulta, minden korábbinál szigorúbb titoktartási szerződést írattak alá a résztvevőkkel. A sztárok nem nyilatkozhatnak negatívan a műsorról, a műsor készítőiről, a többi szereplőről, illetve az RTL sajtóosztályának engedélye nélkül nem nyilatkozhatnak az újságíróknak, folytatta informátorunk. A szereplőknek ezen kívül tudomásul kell venniük azt is, hogy a stylistok meghatározzák, milyen ruhát kötelesek viselni az adások alatt. A celebek így gúzsba kötve táncolnak, de érdemes elviselniük a szigorú megkötéseket azért a 2,5 millió forintos gázsiért, amelyet fejenként kapnak. Mivel idén párok szerepelnek a sorban, a summa összeadódik, vagyis egy pár ötmilliót vihet haza.

Szombat esti láz - Szabó Győzőék taroltak a Szombat Esti Lázban

A színész toronymagasan nyerte a hatodik adást partnerével, Karcagi Dalmával.

A Szombat Esti Láz tegnapi adásának győztese Szabó Győző és Karcagi Dalma lett. Modern felfogású keringőjükkel olyannyira lenyűgözték a zsűrit, hogy megkapták rá a maximális pontszámot, majd az adás végén Csonka András is neki adta az általa adható plusz pontokat.
A páros egyébként úgy érezte, hogy a bécsi keringő igazi szellemét csak Bécsben lehet megérezni igazán, ezért nekiindultak Auszria fővárosának. Persze ebből az utazásból is kihozták a maguknak a jobban tetsző verziót, és azonnal egy vidámpark felé vették az irányt. Az óriáskerék, a dodgem, a fagyi, a vattacukor, és az emberpróbáló hullámvasút után azonban belekezdtek a bécsi keringő koreográfia elsajátításába is. Úgy tűnik, nagy sikerrel.
Győztesként Győzőék maguk határozhatták meg, hogy jövő héten mit fognak táncolni, ők pedig az argentin tango mellett döntöttek.

Szombat esti láz - Bárdos András zavarba jött

Bárdos András zavarba jött az intimitástól és partnere testétől. Molnár Andrea elmondta a felkészülés során, hogy nem szeretne ajtóstul rontani a házba, mégis kénytelen volt gyorsítani az intim kapcsolat kialakítását Bárdos Andrással, hiszen csak rövid ideig próbálhattak a szexualitástól túlfűtött szombati előadásra. A produkció során gyakran kellett egymáshoz simulniuk, érezniük egymás testét és szenvedélyesnek tűnő közelségbe kerülniük, ez pedig elmondása szerint kifejezetten zavarba ejtette Bárdos Andrást. „Tényleg zavarban voltam, mert ez végig olyan tánc, ami zavarba hozza az embert. Az elején még próbáltam tisztelettudóan viselkedni” – vallotta be, majd hozzátette, hogy ez igazán nehéz ügy, hiszen a rumbát nem volt könnyű megvalósítani anélkül, hogy átlépnének tánc közben az érintés bizonyos megszokott határain. A próbák során megkérdezte partnerétől, vajon nem lesz-e ebből otthon gond, Andrea megnyugtatta, hogy az ő párja már megszokta a tánc okozta közelséget, ugyanerre a kérdésre Bárdos András viszont nem tudott megnyugtatóan válaszolni, aggódott kicsit, mit szól majd a látottakhoz felesége. Máté Krisztinának viszont szerencsére tetszettek a látottak és elégedetten tapsolt a produkció végén a többiekkel.

Szombat esti láz - Az első helyen holtverseny alakult ki

A zsűri nem tudott dönteni a Szombat Esti Láz ötödik adásában, hiszen Szinetár Dóra és párja, valamint Rezes Judit és táncpartnere is maximális pontszámot kapott. Az RTL Klub táncos műsorában ma este sem volt hiány a lehengerlő produkciókból, Esztergályos Cecília pedig gyakran érezte a fülledt erotika jelenlétét is a parketten. Bárdos András rumbája még magát a híradóst is megizzasztotta, hiszen szerinte ez a műfaj félúton volt a tánc és az aktus között, de Makranczi Zalán tangója is a szexualitást sugározta, míg Szabó Győző egy igazi macsó szerepben tündökölhetett. A műsorfolyam során a négytagú zsűri most osztott ki először maximális 40 pontot, ám azonnal két párost is méltónak találtak a dobogó legfelső fokára. A törött bordával táncoló Szinetár Dóra elszántságával győzte meg Keleti Andreát, Rezes Judit felturbózott és modern köntösbe bújtatott bécsi keringője pedig egyöntetűen ámulatba ejtette a zsűritagokat. 

 Az X-Faktor győztesei is félreléptek. Danics Dóra, Oláh Gergő, Kocsis Tibor és Vastag Csaba különleges produkcióval készültek a Szombat Esti Láz eheti fordulójára, nemcsak énekeltek, hanem fergetegeset táncoltak.

 

Szombat esti láz - Szinetár Dóra törött bordával készül tovább

Szinetár Dóra tovább dacol a fájdalmaival. Ugyanolyan erőbedobással készül a Szombat esti lázra, mint mielőtt kiderült, hogy a táncpróbán történt szerencsétlen esése miatt eltört a bordája. Hiába törte a bordáját Szinetár Dóra, nem vett vissza a megfeszített tempóból. Mint ahogy a Bors megírta, Dóri hetekkel ezelőtt beütötte az oldalát egy szerencsétlen esés során, ez okozta a törést. Ám a színésznő sokáig nem ment orvoshoz. Hétfőn végül rávette magát, hogy megnézesse sérülését a baleseti sebészet ambulanciáján, ahol kiderült, komoly a baj.

Nem szerettem volna nagydobra verni. Csinálom, ami a feladatom, nem akarom sajnáltatni magam, mondta el a Szombat esti láz versenyzője.
Természetesen táncpartnere, Angyal Andris a helyzetre való tekintettel úgy vigyázott Dórira, mint a hímes tojásra. A páros mindennap órákon át gyakorolt, hogy ma este minél tökéletesebb legyen a kortárs táncprodukciójuk. Bár mindent ugyanúgy megcsináltunk a próbákon, ahogyan korábban is, igyekeztem fokozottan vigyázni Dórira. Tudom ugyanis, milyen fájdalmas egy bordatörés. Nekem bordarepedésem volt, ez olyan, mint egy zúzódás, napokig fáj, aztán egyszer csak elmúlik. Dóri ennek ellenére teljes erőbedobással edz, nem panaszkodik, egy igazi hős, mondta Andris lapunknak.
Szerettük volna Dórit is megkérdezni, hogy érzi most magát, ám a négynapos szünetet jól megérdemelt pihenéssel tölti, így nem tudtuk elérni. Annyit azért megtudtunk sajtósától, hogy a színésznő nem járt azóta orvosnál.

Szombat esti láz - Szexi díva lett Szabó Győző párja

Elképesztően vonzó volt a Szombat Esti Láz színpadán Rezes Judit. A magas színésznő nem az a klasszikus szépség, mégis elképesztően vonzó a színpadon. Szabó Győző párja akár a legismertebb divatlapok címlapján is szerepelhetne és igazán szerencsés, mert szinte minden ruha jól áll neki. Már több mint egy évtizede, hogy együtt élnek, és született egy kisfiuk is. A mindennapokban védik magánéletüket a nyilvánosságtól, ám egy pár szót elárulnak házasságukról. 
"Több mint tíz éve vagyunk együtt Győzővel, aki - talán nem mondok újat - egyáltalán nem hétköznapi és kiszámítható figura. Azt hiszem, annak idején a szenvedélyessége miatt szerettem bele, de persze a nehézségeket is ez okozza néha. Nem mindennapi temperamentumából ered az is,hogy nem könnyű kezelni. Így azért akadnak konfliktusaink" - mesélte a BEST-nek a szerelmi háromszögbe keveredő Szabó Győző felesége.

Szombat esti láz - Megvédte szexi ruháját Ördöh Nóri

A saját –és egyben a kismamák– védelmére kelt Ördög Nóra a Szombat Esti Lázban. A műsorvezető ugyanis az utóbbi időben kap hideget-meleget azért, ahogyan a színpadon hétről hétre megjelenik. A kommentelők szerint bár nagyon csinos kismama, nem kellene olyan szexi ruhákat viselnie, pláne nem annyira magas sarkú cipőket, amilyeneket ráadnak. Leginkább Nóri egy héttel ezelőtti sárga miniruhája verte ki a biztosítékot a nézőknél, akik élesen kritizálták őt a választásáért.
"Hogy lehet egy kismamát így színpadra állítani? Amúgy is magas nő, miért kell ekkora magas sarkút ráadni? Nem beszélve arról, hogy kismama, balesetveszélyes"– írta az egyik kommentelő. „A szolidabb jobb lenne egy kismamának! Előnytelen a legenyhébb kifejezés erre a ruhára, minimum a lábát takarni kellene – vélte egy másik kritikus.
Bizonyára ezeket a megjegyzéseket már nem tudta szó nélkül hagyni a műsorvezető, és a szombati műsort is azzal kezdte, hogy reméli, a mai ruhája tetszik majd a nézőknek.
 Megpróbálok kevésbé veszélyesen élni, és az alkalomhoz illően öltözni, mutatott ruháját felhúzva az egy hete rajta lévőnél cseppet sem alacsonyabb magas sarkú cipőjére a szombati adásban Ördög Nóra. Laci, szerinted egy kismama kiállhat egy ilyen ruhában műsort vezetni? -tette fel a kérdést Jáksó Lászlónak, aki szerint Nórára bármilyen ruhát adhatnak, ő mindenben tökéletesen néz ki. Nóra egyébként már a hetedik hónapban jár, kirobbanó formában vezeti a műsort, és korábban elárulta lapunknak: boldogan várja második babája érkezését.
– Köszönöm szépen, nagyon jól vagyok, szerencsére ez a terhességem is olyan, mint Micivel, nincsenek rosszulléteim. Már túl vagyok a félidőn is, úgyhogy nagyon várjuk a babát a kislányunkkal együtt. Már tudjuk, hogy Micinek kishúga vagy kisöccse lesz-e, de egyelőre nem szeretnénk elárulni. Csontig hatoló boldogság volt, amikor megláttam a terhességi teszten a két csíkot. Valami sokadik anyai megérzésem volt, hogy várandós lehetek, és persze volt pár gyanús jele is. A Micivel való hosszas küzdelem után nem is reméltem, hogy újra megtörténhet velem a csoda, tette hozzá Nóri, aki az első várandóssága alatt szintén profin vezette az akkori X -Faktort, igaz, a ruhái nem voltak annyira merészek, mint a mostani Szombat Esti Láz adásaiban, viszont a cipői is magas sarkúak voltak.
– Az idei egy teljesen más stílusú műsor, mint az előzők. A készítőkkel úgy gondoltuk, hogy egy modernebb, szexisebb, vadabb, szenvedélyesebb műsort szeretnénk készíteni a nézőknek, és ebbe illesztettük bele Nóri stílusát is. Ő egy gyönyörű nő, akkor is, ha kismama, és akkor is, ha nem. Úgy gondolom, egy várandós nő is lehet szexi, hiszen Nóri sugárzik a színpadon, magyarázta lapunknak Holdampf Linda, a műsor stylistja, aki azt is elárulta, hogy Nóra Benes Anita divattervező ruháit viseli a legtöbb adásban, akivel együtt választják ki a szebbnél szebb darabokat.

Szombat esti láz - Szexi volt Makranczi Zalán

Makranczi Zalán és Práger Kitty nyerte a Szombat Esti Láz negyedik "félrelépését". A színész mindenkit meglepett szexi produkciójával. Ezúttal a Szombat Esti Láz sztárjai nemcsak profi táncosokkal, de saját párjukkal együtt is színpadra léptek. Makranczi Zalán bebizonyította, hogy a kemény külső egy igazán szenvedélyes férfit takar. Kedvesével, Szinetár Dórával teljes összhangban voltak a táncparketten, amit a zsűri is szép pontokkal jutalmazott.
Végül Makranczi Zalán és Práger Kitty nyerte az esét, de mindenképpen említést érdemel a Szabó Győző-Rezes Judit kettős is, ugyanis Judit elképesztő volt!